5.-6. Fejezet

Ötödik fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

Az ablakon beszűrődő fény olyan volt, mintha lisztet szórtak volna Mike arcára. James bámult rá, képtelen volt megmozdulni, teste még mindig merev volt a hirtelen ébredés után. Nem akart elaludni tegnap este.Mike távollétének minden egyes percével a dühe átadta a helyét a bűntudat gombócának, amely a gyomrában növekedett, és ettől elszorult a torka. Akkora seggfej volt. Mi volt vele a baj? Soha nem volt zsarnok, mi változott? Elég volt az, hogy most fölényben volt Mike-kal szemben? Nem akart ilyen ember lenni, és valahányszor eszébe jutott Mike egyre táguló szeme, sápadt arca, az, ahogyan elvesztette a megszokott könnyedségét a beszédében, James gyomra összeszorult a jeges bűntudattól.

Lassan kicsúsztatta egyik lábát a takaró alól, és közelebb húzódott a matrac széléhez. A legkevésbé sem akarta felébreszteni Mike-ot. Még nem állt készen arra, hogy szembenézzen vele. Meg kellett fürödnie, és ki kellett találnia egy stratégiát. Bocsánatot kellett kérnie, ehhez nem férhetett kétség, de hogyan tehette volna, ha Mike nem volt hajlandó bocsánatot kérni mindazért a szarságért, amit tett?A gyomrát a torkában érezte, és Jamesnek sikerült egyik lábát letennie a fapadlóra, majd azt használta fel, hogy lecsúsztassa a teste többi részét a matracról. A légzése már csak a stressztől is felszínessé vált, hogy Mike ilyen közel aludt hozzá. A pasi csak alsóneműt viselt a takaró alatt? A mellkasa csupasz volt, húsos mellizmait szabadon hagyta a takaró. Még ha a bűntudat magával is rántotta, James elképzelte, hogy a fejét Mike mellkasának izmos párnáján pihenteti.

James nem tehetett róla, és bekukucskált a takaró alá, arca kipirult a forróságtól. Mike azt a Calvin Klein pizsamanadrágot viselte, amit James tegnap vett neki.Szürke kockás, a csípő fölött vastag gumiszalaggal, amely éppen elég alacsonyan van ahhoz, hogy egy icipicit megmutassa a fenekét. James gyorsan elengedte a takarót, és lábujjhegyen a fürdőszobába sétált, útközben lehúzta magáról az inget. Becsukta az ajtót, és mély levegőt vett, a mellkasához szorítva a meleg anyagot.Halvány virágillat terjengett a levegőben, ami még idegenebbé tette a helyzetet. James utálta a virágokat, kivéve a kaktuszokat, és soha nem engedné, hogy a saját lakása ilyen illatú legyen. Röviden elgondolkodott, vajon Mike-nak tetszik-e, és lassan beleszagolt ingébe.Felháborító. Persze, mivel olyan ideges és dühös volt, úgy izzadt, mint egy disznó, és az esti vita sem javított rajta. Ledobta az inget a padlóra, és lassan bemászott a zuhanyfülkébe, amelybe simán befért volna három átlagos méretű férfi is, ha kétségbeesetten spórolni akarnak a vízzel.

Felkészült a hideg víz sokkolására, ami túl hamar jött. Annyira megérdemelte. Egész nap élvezte az apró csókokat, érintéseket, a becézgetéseket. Jamie. Csak az anyja hívta így. Még a hosszú távú pasija is ragaszkodott ahhoz, hogy James teljes nevét használja, és mégis olyan édesnek hangzott Mike szájából. Meleg hangja minden alkalommal végigcsorgott James nyakán, hátán, mellkasán, és lecsorgott a farkára, akárcsak a vízcseppek, amelyek most James petyhüdt farkának ívén lezúdultak a lábánál lévő lefolyóba.

Olyan nehéz volt, amikor azok az édes szavak és gesztusok a farkát és a szívét is feszítették, és ellen kellett állnia. Semmiképpen sem akart belebonyolódni egy olyan valakibe, mint Mike Miller, aki valószínűleg eltapossa, ha egyszer megkapja, amit akar, akárcsak a középiskolában.Az emberek nem változtak, és James volt ennek a bizonyítéka. Lehet, hogy javított a külsején, de belül még mindig ugyanaz az esetlen srác volt, akinek a teste megdermedt, valahányszor Mike Miller rászólt. Sajnos, még mindig ideges és izgatott lett, valahányszor Mike a közelébe került.Bizarr, véget nem érő déja vu érzés kerítette hatalmába. Meg kellett tartania a dolgokat úgy, ahogy voltak. Mike megkapná a pénzét, James pedig azt mondaná magának, hogy túltette magát mind a félelmén, mind a férfi iránti vágyán. Hivatalosan is vége lenne.

James nem siette el, hogy testének minden egyes zegzugát lemossa. A Mike-on való töprengéssel töltött idő és a tegnapi hullámvasút ellenére a feje üres maradt, még akkor is, amikor lenyomta a kilincset, és kilépett a fürdőszobából.

Az sem segített neki a gondolkodásban, hogy Mike-ot csak egy fehér boxeralsóban látta, háttérben a ragyogó napsütéssel. Mintha a nap csak azért lett volna ott, hogy reggelente üdvözölje Mike-ot, és simogassa izmos testét. Jamesnek fogalma sem volt arról, hogy Mike most mit gondolhat róla. Abban a pillanatban azonban, ahogy James kijött, Mike a másodperc töredékére felé fordította a fejét, mielőtt szó nélkül folytatta volna az öltözködést. Felvette a világosbarna nadrágot, amit tegnap választottak, hogy Mike lenyűgözze James nemezisét.

James megköszörülte a torkát, és gyorsan a szekrényhez sietett. –Szia – köszönt oda, és amint bizseregni kezdett a háta, tudta, hogy Mike hátra kellett nézzen. Kifújta a levegőt, és megnézte a ruhákat, amiket hozott. És ha belegondolt, hogy annyira biztos volt magában, amikor bepakolta őket. Most úgy tűnt, hogy egyik sem volt elég jó.

– Melyik inget vegyem fel? –Mike úgy kérdezte, mintha azt hinné, hogy James úgy véli, nem elég jó ahhoz, hogy véleménye legyen. –A teaszínűt vagy a fehéret?

Ez mind James műve volt. Nagyot nyelt, sikertelenül próbálta eltakarni magát erős kék színű ingével. –Vedd azt fel, amelyik tetszik.

James válasza csak csend és a szövet zizegése volt. Egy pillantást vetett Mike-ra a tükörben, és meglátta őt a fehér, puha pamutingben, feltűrt ujjakkal. Mike megkötötte a vékony barna nyakkendőt, és úgy nézett ki, mintha egymillió dollárja lenne. Olyan volt, mintha az inget neki készítették volna. Vagy talán az ing beleszeretett Mike alakjába, a széles vállaktól a vaskos karokon át a határozott hasig, és úgy döntött, hogy átöleli.

James nyelt egyet, és odasétált hozzá. Tanácsot akart adni neki a nyakkendővel kapcsolatban, de a lélegzete a torkában akadt, amint megérintette a puha barna selymet.

Mike egyenesen a szemébe nézett, ami nagyon hasonlított egy ütésre, de nem szólt semmit, elhúzta a kezét,és hagytam, hogy James kösse meg a nyakkendőt.

James összeszorította a fogait, és befejezte a kötést, majd a nyakkendő végét két gomb közé csúsztatta Mike mellkasán, hogy ne lógjon ki lazán. –Jól áll neked –suttogta.

– Ahogy egy milliomos trófea pasijához illik. –Mike hamiskás mosollyal nézett Jamesre.

James megköszörülte a torkát, és gyorsan visszament a szekrényhez. –Elég jóképű vagyok ahhoz, hogy ne nevezzem a barátomat trófeának. Nem úgy, mint az a seggfej Richard. Fogadok, hogy Savannah halálra unja magát, amikor nem a hitelkártyájával vásárolgat –morogta, miközben felvette az inget.

Mike zsebre dugta a kezét, és az ajtókeretnek támaszkodott. –Úgy tűnik, szereti a műfogakat.

– Túl nagy a szájához, igaz? –James nyelt egyet. –Tavaly azt mondta nekem, hogy L.A.-ben csináltatta meg őket, ugyanazon a klinikán, ahol a kedvenc híressége.

– Anne Hathaway? Annak a nőnek rengeteg foga van.

– Fogalmam sincs –mondta James, de nem tudta visszatartani a mosolyát. Begombolta az inget, és a boxeralsóért nyúlt, majd hirtelen megállt a fehérneművel a levegőben. A törölköző alá kellett volna felcsúsztatnia, mintha a strandon lenne, vagy csak hagynia kellett volna, hogy a törölköző lehulljon, és megmutatni Mike-nak azt a segget, amiért az edzőteremben megdolgozott?

Mike megspórolta neki a fáradságot. –Majd a társalgóban várok.

– Persze –mondta James színlelt magabiztossággal.

– Rendelhetsz valami innivalót a számlámra. A kulcskártyád pedig ott van a polcon az ajtó mellett.

– Nem, nem fogok inni. Éber akarok lenni –mondta Mike, és már ment is kifelé.

James kinyitotta a száját, de úgy döntött, nem biztatja, hogy legalább kávét hozzon. Ráillő szürke öltönyt vett fel, rózsaszín és kék nyakkendővel. Régebben kétkedett abban, hogy feltűnő legyen, de mióta felfogadott egy stylistot, hogy segítsen neki vásárolni, egyre többen nézték meg. Férfiak és nők egyaránt, és ezt értékelte. Nem akart öreg és unalmas lenni, mint néhány befektető a konferencián.

A zsebébe gyömöszölte azt a néhány dolgot, amire szüksége volt, és elindult a lift felé, már a reggeli gondolatát is utálta.

– Szia, James! –hallotta a háta mögül. Mindig is felismerte Rich Carrington undorító hangját. –Épp most meséltem a srácoknak a férjedről.

James félúton megállt, és megfordult, hogy meglássa, amint három szigorú öltönyös férfi egyenesen felé tart, mint egy falka éhes farkas. Imádkozott, hogy ne izzadjon, az teljesen elárulná. –Á, ő a párom. Nem szeretek elhamarkodott döntéseket hozni –mondta mosolyogva, tudta, hogy Rich ezt az elhamarkodott házassága elleni döfésként értelmezheti.

Ehelyett egy apró ráncot látott Richard homlokán, ami valószínűleg ráncos lenne, ha nem lenne botoxszal átitatva az arca. –Ó, Istenem, milyen érzéketlen vagyok. Elfelejtettem, hogy Texasban még mindig nem házasodhatsz.

Látta, hogy a Richard melletti pasik úgy vigyorognak, mintha gonosz ikrek lennének. Mindig Richardot követték, mint a révészhalak, és várták, hogy a cápa milyen falatokat hagy nekik.

– Várj néhány évet –mondta James, és próbált nem úgy hallatszódni, mintha összeszorított fogakkal beszélt volna, pedig így volt. Azon tűnődött, milyen kifogás lehet elég hihető ahhoz, hogy megússza anélkül, hogy gyávának tűnne. Egy sem jutott eszébe.

Richard azonban ahelyett, hogy megállt volna beszélgetni, odasétált Jameshez, és fél karral átölelte, ami inkább olyan érzés volt, mintha megfojtották volna. –Reggelizz velünk, az majd felvidít.

– Pontosan, James. Majd te beavatsz minket a találmányod új funkcióiba –mondta az ott lévő másik két fickó közül az egyik. James nem emlékezett a nevére, de esküdni mert volna rá, hogy valami olyasmi volt, mint Darby vagy Harold. Azon tűnődött, vajon ezekkel a nevekkel születtek-e.

– Holnap előadást tartok erről. Nincs okom arra, hogy reggel az első dolgom az legyen, hogy a technikai részletekkel untassalak benneteket –mondta mosolyt erőltetve.

– Badarság, semmi sem ébreszti fel jobban az embert, mint a kávé és a mérnöki munka –mondta Richard egyik tanítványa. James valóban elgondolkodott azon, hogy vajon jópofizással kell-e szintet lépniük ahhoz, hogy olyan papír fehér fogaik legyenek, mint Richardnak.

– Alisternek igaza van –veregette meg Richard a barátja vállát. – Előre fel akarunk készülni, James –mondta, miközben a lifthez sétáltak. –Mikor lesz holnap a prezentációd?

James kihúzta a hátát. Nem akart úgy viselkedni, mintha egy ketrecben lenne három cápával. Még ha ott is volt. Ő, egy védtelen búvár a vadállatok között. –Délben a fő konferenciateremben –mondta, a büszkeséget távol tartva a hangjából. Ez volt a nap legjobb időpontja.

Alister füttyentett, amikor a lift ajtaja becsukódott. A hang átható volt a szűk térben. –Szép munka! Ha a kocsid korszerűsítéséből lehet következtetni, akkor nagyszerű lesz.

James becsukta a száját. Mi volt erre az okos válasz? –Ez egy nagyszerű autó.

– Igen, bár szerintem jobban is csinálhatnád. Megmutathatom neked az új babámat. Csak a múlt hónapban kaptam –mondta Alister önelégült mosollyal.

– Igaz, igaz, igaz, kezeskedem érte. Haladni kell a korral, James. –Richard felkacagott azzal a hamis nevetésével, és James még soha nem örült annyira, hogy kinyílt a liftajtó, mint most.

– Nem látok okot arra, hogy csak azért vegyek valamit, mert új –mondta ingerülten.

– Á, ez nem jött ki jól –mondta Alister, és felemelte a kezét az emberiség történetének leghamisabb bocsánatkérő mozdulatára. Jamesnek eszébe jutott egy középiskolai alkalom, amikor nyilvánosan leszólta Mike-ot, hogy homofób, és csak annyit hallott, hogy a „Lovelace” csak egy vicc volt, ártalmatlan. És ahogy Mike-ra gondolt, ott állt a társalgóban, egy csapat nővel beszélgetett, és egyáltalán nem hasonlított arra a dögös és izzadt szerelőre, akivel James tegnap szembenézett. Oké, Mike robosztus vonásaiban, nagy kezeiben és erezett alkarjában még mindig volt egy csipetnyi ilyen, de inkább úgy nézett ki, mint egy modell, aki véletlenül keresztezte James útját.

– Egyébként megígértem a pasimnak, hogy vele eszem, szóval azt hiszem, reggeli után beszélhetünk.

– Menj csak –nevetett Richard. –Gondolom, meg kell tervezned a paintball taktikádat. Vagy ő a te taktikád?

Jamesnek a körmeit a kezébe kellett nyomnia, hogy ne vágja pofon azt a napbarnított fattyút. Tudta, hogy előbb-utóbb eljön a tökéletes visszavágás, de nem ebben a percben. –Szóval, a feleséged idén is játszik?

Mike észrevette őket, és mosolyogva kimentette magát az asztalnál folyó beszélgetésből. James gyomra még jobban megfeszült. Csak remélni tudta, hogy Mike nem talál túl sok közös pontot a cápákkal.

– Savannah? Istenek, nem! Ő túl gyengéd ahhoz. Inkább olyan otthonos típus, aki kész leápolni a harci sebeimet.

Alister finoman megbökte Richardot a könyökével. –És minden igényedet kielégíti, mi?

– Jobban szeretem, ha együtt sérülünk meg, és együtt nyalogatjuk a sebeinket –mondta James.

Alistertől csak egy mély homlokráncolás volt a válasz, de Rich felkapta a fejét ragadozótársáért. –Szóval mindketten egymás sebeit nyalogatjátok? Vagy csak Mike-ét nyalogatod?

James érezte, hogy a lába a padlóhoz fagy, miközben az elméjében teljes káosz uralkodott. Baszd meg! Miért nem jutott eszébe semmi, amit mondhatna? De ott volt, Mike erős karja átkarolta a derekát.

– Mi ez a sok nyalás, amiről hallottam? Remélem, nem a punciról van szó, mert az elég undorító. –Mike elvigyorodott, és adott Jamesnek egy puszit az arcára.

James beleolvadt álpasija karjába, és egyenesen szívből jövő mosollyal nézett fel rá. –Nem, én nem tennék veled ilyet.

És most az egyszer Richard volt az, aki nem tudott frappánsan visszavágni.

Mike visszamosolygott Jamesre, de aztán Richardra nézett. –Savannah azt kérdezte, hogy hoznál-e neki lekvárt a palacsintához. Azt mondta, hogy mindig gondoskodsz róla, hogy legyen minden, amire szüksége van. Olyan édes. –Gyengéden megbökte Richard karját az öklével, majd megfordult, és elvezette magával Jamest. Valami, amit James egyedül nem tudott volna megoldani, egyszerűen elsétálni, olyan könnyen, végre sikerült.

A feszültség úgy hagyta el Jamest, mint a lágytojást a sárgája. Felnézett Mike-ra, és megszorította a kezét. –Köszönöm. Nem tudtam, hogyan szabaduljak ki onnan.

– Igen, úgy néztél ki, mintha ostrom alatt lennél–horkant fel Mike, és elvezette Jamest az étterembe, ahol az összes küldött reggelizett. –Van valaki, akihez le akarsz ülni?

James remegő lélegzetet vett. Volt! De nem volt bátorsága odamenni a félteke legnagyobb gyógyszergyárának elnökéhez. És ott ült a férfi az ablak melletti asztalnál, és két kollégájával beszélgetett egy adag palacsinta mellett a stílusos reggelizőhelyiségben. –A fickó a sarokban, de nem biztos, hogy szeretné, ha megzavarnánk.

– Menjünk, derítsük ki. –Mike a félénkség legkisebb jele nélkül húzta magával Jamest. James kényszerítette magát, hogy megnyugodjon, és hosszú, reszkető lélegzetet véve sétált tovább. Nem tudta megállni, hogy ne pillantson álbarátja jóképű arcára. Miért voltak ezek a dolgok olyan könnyűek Mike számára, amikor James minden mozdulatával küszködött egy ilyen társaságban? Gondolatai félbeszakadtak, amikor az asztalhoz értek, és az ott ülő összes férfi felkapta a fejét, hogy rájuk nézzen. Alig egy perc alatt Mike mindenkinek bemutatta Jamest, és lelkesen invitáltálták őket, hogy üljenek le. Mike ilyen simulékony volt. És amint nekiláttak a reggelinek, James rájött, hogy nem minden népszerű ember cápa egy ilyen helyen.

Hatodik fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

James alig tudta visszafojtani a sikolyát, amikor vörös festék fröccsent rá, amint egy golyó eltalálta a fa oldalát, amely mögött rejtőzött. A sárga csapat sarokba szorult egy lejtős terep mögött, de úgy küzdöttek tovább, mintha egy lövészárokban lennének, és ez volt az a pillanat, amely lehetővé tette számukra, hogy élve hazatérjenek. A földön fekve, a mellkasához szorított fegyverrel a kezében James-t elborította a körülötte lévő káosz. Mindenki kiabált, mind az ő, mind az ellenség oldalán, a golyók túl közel robbantak. Kényelmetlenül érezte magát a védőpáncélban és a durva overallban, és szenvedélyesen utálta az egészet. Az egyetlen dolog, ami játékban tartotta, az az akarat volt, hogy bizonyítson a cápáknak, akik az ellenséges vonalak mögött harcoltak. Legalább nem kellett együttműködnie velük.

Amit nem igazán tudott megérteni, az az volt, hogy Mike végig mellette volt, mintha a tegnapi vita meg sem történt volna. Elemében volt, jó néhány fickót leszedett a vörös csapatból. Jamesben bugyuta büszkeséget keltett, hogy a pasija volt az, akiről kiderült, hogy a csapat legjobb lövője, még akkor is, ha csak a hétvégére volt az övé.

Mike megrántotta James karját, és megmentette egy újabb vörös golyótól, szorosan magához ölelte a mellkasán lévő műanyag páncélhoz. –Folytasd a nézelődést –dörmögte azon a összpontosított hangon, mintha tényleg élet-halál lenne a tét.

James egy pillanatra lehunyta a szemét, és úgy olvadt bele a melegébe, mint egy forró serpenyőbe dobott vajdarab. Jó érzés volt, hogy mindig van valaki a háta mögött, aki vigyáz arra, amiben James szar volt, még akkor is, ha kénytelen volt a mocsokban mászni.

– Egyszerűen csak... annyi minden történik –mondta, pedig csak annyit akart mondani: Nem akarsz hazamenni?

– A pokolba is, igen. –Mike még csak rá sem nézett Jamesre, a sisakja alatt hevesen lélegzett. –Szemek a fej körül, mint valami pók.

James összerezzent. –Köszönöm a mentális képet.

– Hé, srácok –sziszegte valaki a szomszédos bokorból. –Abbahagyták a tüzelést. Gyerünk!

– Van egyáltalán tervünk? –mormolta James. Két oldalról kellene bevenniük az ellenséget, nem pedig csoportosan osonniuk, mint egy birkanyáj.

– A terv az, hogy lőjétek le a rohadékokat! –kiáltotta Mike, amit néhány lelkes éljenzés követett. Csak az Isten tudja, mikor lesz alkalma bratyizni azokkal az emberekkel. Mike elengedte Jamest, és rohant előre, fekete műanyag páncéljában úgy nézett ki, mint a Gears of War egyik szereplője.

James rájött, hogy egyedül marad, ha nem mozdul, ezért kihúzta magát, és a csapata többi tagja után futott, miközben a bepárásodott szemüveg legalább a látása egyharmadát elvette. Összegörnyedt, és olyan gyorsan futott, ahogy csak tudott, a szemét Mike két méterrel előtte lévő seggére szegezve. A feje lüktetett a hőségtől és a feszültségtől. Már szerzett egy kisebb sebet, és kurvára fájt.

Hirtelen több vörös golyó robbant a fákon és a földön James körül, amitől megbotlott. A hátuk mögül agresszív kiáltások kórusa árult el mindent. Hátulról támadta meg őket a vörös csapat katonáinak egy kisebb csoportja. Ez volt az a taktika, amivel James is élni akart. Miért nem hallgatott rá soha senki? Egyenesen Mike-nak ütközött, és a száraz földbe zuhant, körülötte barna porfelhő szállt fel. Az ellenség gyorsan közeledett.

James a fegyverrel babrált, és mielőtt még számított volna rá, egy sárga golyó lőtt ki a fegyveréből, és az egyik támadó csípőjén pattant el. A fickó morogva esett össze, de ez nem állította meg a többieket. Valamiért James mindenhova lőtt, csak oda nem, ahova kellett volna. Az egyetlen alkalom, amikor betalált, nyilvánvalóan csak szerencsés véletlen volt. A teste minden másodperccel merevebbé és forróbbá vált, ahogy a szemüveges katonák egyre közelebb és közelebb jöttek. Ez háború volt. Meg fog „halni”.

James lehunyta a szemét. Egy lövés hallatszott, egy nyögés... de nem az övé. Valaki lelökte, és amikor kinyitotta a szemét, az első dolog, amit látott, Mike volt, aki a sisakján lévő nagy piros folt alatt mogorván nézett maga elé.

– A szentségit–nyögte Mike, és térdre rogyott.

A másik csapat tagjai már rohantak, hogy szétzúzzák a sárga csapat maradékát.

A dühtől fűtve James felpattant, ami azzal fenyegette, hogy felrobban, és lyukat robbant a mellkasában. Egyenesen a közeledő csoportra küldött egy sorozatott, ami elég volt ahhoz, hogy megállítsa a közeledésüket, de a vére megfagyott, amikor a fegyver tompa hangot adott ki, és James rájött, hogy kifogyott a lőszer.

– Kibaszottul baszd meg.

– Hasalj! A földre! –ordított rá Mike, miközben ő maga is elesett.

– Fogd be, ember! Halott vagy! –ordította az egyik ellenség egy fa mögül.

James összepréselte az ajkait, és a földön lévő háromszög alakú formára hajolt. Felemelte a követ, és egy éles mozdulattal a nyakán keresztül húzta, a torokmetszés jeleként. Ezután térdre esett, és úgy zuhant a földre, mint egy zsák krumpli, úgy gurgulázott, mintha a saját vére fojtogatná. Ha nem számoltuk a köveket és egyéb szarokat a háta alatt, ez sokkal szórakoztatóbb volt, mint a lövöldözés és a próbálkozás, hogy ne lőjenek rá. Mike sisakjához nyúlt, és összeszedett egy kis festéket, csakhogy a saját páncéljára kenje. Tessék. Annyira kész volt.

Oldalra fordította a fejét, és találkozott Mike tágra nyílt szemeivel. –Miért ölnéd meg magad? –zihálta Mike, és felhúzta vörösre festett szemüvegét.

James bámult rá, nem törődve a Vörös csapat katonáival, akik a sárga csapat megmaradt tagjait üldözve rohantak el mellettük. Nyelt egyet. –Nem tudok a pasim nélkül élni?

Mike megtorpant, de csak egy pillanatra. –Elég drámai, gondolom. Menjünk innen, ha már kivégeztek.

James állt fel először. –Ugye nem sérültél meg? –kérdezte a biztonság kedvéért. Elvégre Mike az áléletét adta érte, és James még mindig nem tudta egészen felfogni.

– Nem. – Mike megdörzsölte a homlokát, miközben felállt. –Semmi sem fáj odabent, ugye? –Felhorkant, és megkopogtatta a fejét.

James nyelt egyet, és felvette a fegyverét. –Köszönöm, hogy megmentettél, de nem vagy csalódott? Úgy tűnt, jól érezted magad.

Mike megvonta a vállát, és egyenletes, lassú kocogással haladt vele. –Inkább győztem volna, de ez ösztönös impulzus volt. Nem fogom megbánni. Ami megtörtént, az megtörtént.

James felsóhajtott, és kérdés nélkül követte őt. Ez a nap mindenféle érzelmet felkavart benne. Mike Miller tényleg megváltozott? Ahogy ígérte, Mike egész nap mindig mellette volt, segített neki barátkozni, és mindig készen állt apró gyengéd gesztusokra. Ez a legutóbbi mozdulat tényleg nem olyan volt, mint amilyet az iskolából ismert srác tett volna. Nem tudott mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy furcsán kezdte érezni magát, valahányszor együtt voltak. Megköszörülte a torkát.

– Talán várhatnánk abban a bázishoz közeli rejtekhelyen.

– Akkor menjünk előre. –Mike elsétált mellette, és a műanyag pisztolyával játszott. A paintball-páncél csak nagyobbnak és impozánsabbnak tűnt tőle, ami Jamesnek azokat az időket juttatta eszébe, amikor az iskola focipályája melletti lelátón ült. Imádta nézni a játékosokat a hatalmas felszerelésükben és a szűk nadrágjukban, különösen Mike-ot, akinek nem kellett semmi ahhoz, hogy lenyűgözően nézzen ki.

– Még mindig játszol?

– Nem, csak edzek–vont vállat Mike, arckifejezése teljesen olvashatatlan volt.

James nagyot nyelt. –Úgy tűnt, nagyon szereted, ennyi az egész...

– És akkor mi van? Sosem voltam elég jó benne. Mindig kibaszott középszerű voltam. Mindegy, tényleg, te magad mondtad, nem kell színészkedni, ha egyedül vagyunk. –Mike nyögve megdörzsölte a homlokát, és már látták a kis faházat egy sima, fűvel borított mező közepén.

James szája összeszorult, és a zsebébe dugta a kezét, a lába alatt a száraz földet nézte. Mike persze még mindig emlékezett a tegnapi napra. Ki ne emlékezne? Minél többet gondolt James arra, amit tegnap este mondott, annál inkább szarul érezte magát.

A kis fakunyhóhoz csak a föld zizegése kísérte őket a cipőjük alatt, és a madarak csicsergése a fákon. Mike egyszer sem nézett Jamesre. A srác remek színész volt, ha képes volt úgy előadni, ahogy egész nap tette, és mindenkit elhitetni, hogy mélyen szerelmes Jamesbe. Annyira meggyőző volt, hogy még James is a hitelesség határán volt.

– Van ott valaki? –kiáltotta James, ahogy a kunyhó alacsony ajtajához közeledett.

– Ugyan már, ez üres. –Mike a hangsúly kedvéért belerúgott az ajtóba, és az nyikorogva kinyílt. Mike gondolkodás nélkül besétált, de meg kellett fordulnia és lehajtania a fejét, hogy beférjen az apró ajtón.

James egy sóhajjal követte őt. A sarokban állt néhány üres üveg és szemét, de egyébként a kunyhó teljesen az övék volt, ezért letérdelt, és elkezdte levenni magáról a kényelmetlen felszerelést. A levegő fülledt volt, de nem volt kellemetlen. Legalább árnyékban voltak és nem kellett rohangálniuk.

Mike leült a földre, és levette a szemüvegét és a sisakját. –Meddig fog ez tartani?

James megvonta a vállát. –Fogalmam sincs. Legutóbb az első tizenöt percben meghaltam.

Mike a plafonra, a padlóra, a falra, a csizmájára nézett, bárhová, csak nem Jamesre, mintha még kevesebbet jelentene, mint az iskolában, amikor Mike szerint vicces volt őt piszkálni.

James megköszörülte a torkát, és néhány méterrel arrébb keresztbe tett lábakkal leült, kényszerítve magát, hogy Mike-kal szembenézzen. Ez így nem mehetett tovább. Bocsánatot kellett kérnie, de ha Mike nem fogadja el, akkor minden joga megvolt hozzá, hogy ne tegye.

Mike tekintete végül rászegeződött. –Most akkor a „Kumbaya-t” fogjuk énekelni, vagy mi?

– Sajnálom. –James remegő lélegzetet vett, és összekulcsolta az ujjait. –Nem kellett volna azt mondanom, amit mondtam. Megbocsáthatatlan volt.

Mike arcán elmélyült a homlokráncolás. –Micsoda? Miről beszélsz?

– Tudod, miről beszélek –mondta James, egyenesen a szemébe nézve, és olyan volt, mintha egy forró mezőn keresztül sétált volna az egyetlen árnyékforráshoz mérföldeken belül. –Nem volt jogom elítélni téged. Egy seggfej voltam.

Mike keresztbe tette a karját a mellkasán. –Mindegy. Gazdag vagy, meg minden. Azt csinálsz, amit akarsz.

James a combjára szorította a kezét. Olyan nehéz volt elviselni a nyers vádaskodást Mike szemében. –Nem, nem tehetem. Soha nem akartam ilyen ember lenni, és nem is vagyok az. Nem kell megbocsátanod nekem, de tényleg nagyon sajnálom. Sokat dolgoztam, de szerencsém is volt.

– Nos, nekem nem volt ilyen szerencsém. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem fogok szart se csinálni. Rossz helyen voltam rossz időben. –Mike beszívta az alsó ajkát, és olyan feszülten ült, mint amilyen feszült szokott lenni a fontos focimeccsek előtt.

James felsóhajtott, előrehajolt, és könyökét a combjára támasztotta. A kunyhó hűvös fényében Mike töprengőnek és nyugodtnak tűnt. –Mi történt?

Mike felnyögött, és a térdén lévő laza fonalat piszkálta. –Voltak terveim, de sosem volt elég pénzem, hogy a középiskola után azt csináljam, amit akartam, ezért elmentem dolgozni, és megpróbáltam spórolni.

James az ajkába harapott, megkönnyebbülve, hogy Mike mégiscsak beszélgetni akart vele. –Mit akartál csinálni?

Mike megvonta a vállát. –Számít ez? Miután előbújtam, a családom kidobott, a testvérem pedig ellopta az összes megtakarításomat, úgyhogy azon a kibaszott benzinkúton kötöttem ki. Ettől még nem vagyok haszontalan.

James üres fejjel bámult rá. –A testvéred ellopta a pénzed? –Ez már túlmutatott Jamesen. A saját családja eleinte nem volt elragadtatva a szexualitásától, de megbarátkoztak vele. Nem csoda, hogy Mike olyannyira fel akart vágni az apja és a fivére előtt.

– Gyűlölöm a rohadékot. Azt hiszi, hogy ő mindent megérdemel csak azért, mert a farkát egy punciba dugja –morogta Mike, és ökölbe szorította a kezét.

– Ez aligha eredmény –motyogta James, és düh forrongott benne. –Az a pénz volt az, amit az iskolában kerestél? A Choco Pandában?

– Igen, és utána a Walmartban. Nem kerestem sokat, de az évek során jócskán spóroltam. Nem utáltalak a suliban, vagy ilyesmi. Csak... nem tudtam, hogyan közelítsek hozzád. Még mindig szar vagyok ebben a meleg dologban. –Sóhajtott, és a kezébe temette az arcát.

James pislogott, hátradőlt, a levegő fáradtan áramlott át a légcsövén, mintha az el lenne zárva. –Ez meg mit jelentsen? Te és a barátaid mindent megtettetek, hogy pokollá tegyétek az életemet. Ilyen kibaszott közel voltam ahhoz, hogy miattad otthagyjam a sulit! –morogta, és megmutatta Mike-nak összeszorított ujjait.

Mike tekintete végül rá szegeződött. –He? Egy kis ugratás miatt? Ugyan már... Én állandóan próbáltam kettesben lenni veled. –Tényleg felnevetett. –Ez annyira szánalmasan hangzik.

James a homlokát ráncolta. –Ez nem „ugratás” volt, oké? Nem érdekelt, hogy sértegetnek, de amikor az olyan srácok, mint te, tényleg megkörnyékeztek, fogalmam sem volt, hogy mit fogsz csinálni.Elvették a cuccaimat, földhöz vágtak, a szemétbe dobtak, megrugdostak, és leszorítottak. –Nagy levegőt vett, amikor elfogyott a levegője. Mindez még mindig ott volt, mélyen eltemetve az elméjében, de mindig készen állt arra, hogy a legrosszabb pillanatban visszakússzon a tudatába. A lábát megbénító hideg félelem, a hányinger, és az a sok gyűlölet, amit akkor érzett, amikor nem volt képes semmit tenni. –Te nem tudod, milyen ez egy olyan fickónak, mint én.

Mike lassan odanyúlt hozzá, és ujját James ujjára tapasztotta. –Én nem tudom. Sajnálom.

A gesztus annyira meglepő volt, hogy James a szemét az összekulcsolt kezükre szegezte. Szíve lassan vágtára váltott, amikor Mike egyetlen ujjának melege szétáradt James egész vérkeringésében. –Annyiszor éreztem már magam szarul miattad.

– Én valahogy... ezt csináltuk egymással a srácokkal a csapatban, tudod? Ez normális volt. –Mike nyelt egyet. –Szerintem nálad ez csak az előadás miatt eszkalálódott. Te voltál az egyetlen meleg srác, akit ismertem, és én állandóan olyan kanos voltam. Nem is érdekelt a hajad, a szemüveged... nem érdekelt.

Valami úgy szorította James mellkasát, mint egy óriási ököl. –Szóval csak meg akartál dugni bárkit, és úgy gondoltad, hogy én megteszem?

Mike felsóhajtott, és közelebb csúszott. –Nem, azt hittem, hogy te akarsz engem. Ne ítélj el engem. Tizenhét éves voltam, és csak a farkakra, a seggekre és a dugásra tudtam gondolni. Sokat tettem volna azért, hogy a te telt ajkaid a farkam köré fonódjanak. –Mike duzzogva megszorította James kezét, mintha romantikus bókot mondott volna.

James kifújta a levegőt, és meglepődött, hogy a legfurcsább módon tényleg jobban érezte magát tőle. –El sem hiszem, hogy ezt mondom, de ez valójában... nagyon édes –suttogta, miközben Mike nagy, erezett kezét figyelte az övén. Egy évnyi alapos edzés után Jamesé sem volt olyan karcsú. Már nem volt az a stréber kölyök, de a fejében Mike mindig is az a nagydarab sportoló maradt, akinek elég ereje van ahhoz, hogy lenyomja őt.

– Sajnálom a becenevet. Kicsit bunkó volt –ismerte el Mike, és közelebb ült, hogy a combjaik összeérjenek.

James bólintott. –Az volt. Annak a fotónak nem lett volna szabad bekerülnie abba a hülye prezentációba. –Mindent megtett, hogy egyenletes legyen a lélegzete, de a mai napig minden egyes dolgot, amit diavetítésen mutatott vagy küldött valakinek, legalább háromszor ellenőrzött. Újra elolvasta az e-mailjeit, miután megnyomta az „küldés” gombot, mert attól félt, hogy valami terhelő dolog valahogy bekerült. Soha nem felejti el azt a harsogó nevetést és fújjolást, amikor az osztálya meglátta azt az obszcén fotót a képernyőn. A lába a padlóhoz tapadt. Olyannyira, hogy a tanárnő volt az, aki lezárta helyette a prezentációt.

Mike lehajtotta a fejét, és James fülébe suttogott. –Annyira felállt az órán, amikor megláttam...

James beszippantott egy kis levegőt. Mike lehelete olyan volt, mint a sivatagi levegő, viperaként keringett a füle körül. Elfordította a fejét, orrát végigsimította Mike borostás arcán. A szégyen volt az egyetlen dolog, ami visszatartotta attól, hogy a nyelvével is végigsimítsa.

– Azt hiszem, ezért találtam ki ezt a becenevet. Megszállottja voltam az ötletnek–sóhajtott fel Mike, és a kezét James tarkójára csúsztatta.

Ez tényleg megtörtént? James lehunyta a szemét, és belélegezte az elszáradt levelek, a festék és a friss izzadság szagát, amely a kezeslábasukhoz tapadt. –És most már Jamie-nek hívsz.

– Már nem vagyok tizenhét éves. Ez a hétvége volt tulajdonképpen az első alkalom, hogy nyilvános helyen voltam. Azt hittem, agyvérzést kapok vagy ilyesmi. –Mike felnevetett, és... megnyalta James arcának oldalát. Mély borzongás futott végig James feje búbjától egészen a lábujjaiig, és közelebb hajolt, kezeivel Mike hátánál az anyagba kapaszkodott. Mintha a bőre életre kelt volna, és várna minden érzést, amit csak megragadhat.

– Az volt? A terveid miatt döntöttél úgy, hogy nem állsz ki a nyilvánosság elé?

– Nem, én csak... nem érzem magam túl jól az egész meleg ötletben. –Mike azonban nem habozott, hogy ajkával végigsimítsa James arcát. –Vega sem alkalmazott volna engem, ha tudta volna.

– De te meleg vagy –suttogta James, és még szorosabban átölelte.

– Hát, igen. Bár én egy rakás szerencsétlenség vagyok. Soha nem volt barátom vagy ilyesmi. Úgy tenni, mintha a tiéd lennék, tulajdonképpen elég vicces. Mindenféle szarságot elmondhatok, amitől egyébként ideges lennék.

– Ez azért vicces, mert az a srác, akinek tetteted magad, a valaha volt legjobb pasi akim volt–suttogta James, miközben a kezét Mike vállára, majd a mellkasára csúsztatta. Tessék, kimondta.

Mike megsimogatta az ujjával James fülét. –Elgondolkodtam, hogy ha már Vegasban leszek, akkor szuper buzis leszek. Senkitől sem kérek elnézést.

– Tudom. Soha nem akarnék megváltozni, még a sok rossz dolog ellenére sem, ami azután történt, hogy comingoutoltam–sóhajtott fel James, és élvezte Mike mellizmainak formáját a keze alatt. Olyan melegek voltak, még az anyagon keresztül is.

– És milyen volt az utolsó pasid? –Mike megfeszült, de nem mozdult el.

James kuncogott, és még közelebb húzódott. –Nagyon komoly, nagyon... rendes. –James nem igazán hiányolta. Soha nem is hiányzott neki igazán.

– Ó, igen? Sebész vagy valami szarság? –Mike megsimogatta James haját, és megcsókolta az arcát, de aztán lassan lelökte Jamest a poros fapadlóra.

Jamesben nyoma sem volt az ellenállásnak, ahogy hátradőlt, és felnézett Mike gyönyörű mellkasára, karjaira, arcára, amelyek mind fölé tornyosultak. –Nem, egy fizikus. Ő... nem nagyon tetszett neki, amikor elkezdtem sokkal jobban érvényesülni, mint ő.

Mike rávigyorgott, de a mosoly nem ért el a szeméig. –Á, szóval ezért szedtél fel egy szemetet egy benzinkútnál.–Nem habozott, hogy levegye a műanyag mellényt, és teljes testsúlyával Jamesre másszon. Ez egészen a biztonság és a fenyegetés határáig vitte Jamest. A tarkóján felborzolódott a szőr, amikor Mike szemébe nézett.

James megrázta a fejét. –Nem! Azért hoztalak magammal, mert dögösebb vagy, mint bármelyikük felesége –suttogta lélegzetvisszafojtva. Ott volt az öröm, hogy Mike Miller a sarkában volt, de közel sem ez volt a fő ok.

– Szóval mégsem csak egy „dögös hal” vagyok? –Mike James arca mellé tette a kezét, majd lassan a testéhez dörgölődött.

James kikerekedett szemekkel rázta meg a fejét. Szélesebbre tárta a combjait, hogy befogadja Mike-ot. Ezt a magabiztosságot, ezt az erőt, ezt az intenzitást azokban a zöld szemekben soha nem tudta kiheverni. Számára soha nem lesz még egy Mike Miller. –Megcsókolnál? –suttogta.

Mike mosolya kiszélesedett. –Én valaha is... –Úgy vágott bele a csókba, mintha nem lenne holnap, nyelvével szétfeszítette James ajkait, és erekcióját James farkához dörzsölte. A csók a földre nyomta James fejét, és elakadt a lélegzete, miközben Mike nyelve a szája minden egyes centiméterét felfedezte, és minden alkalommal, amikor James be akarta zárni, kinyitotta azt. Az élmény csak arra késztette, hogy elképzelje, vajon ugyanilyen lenne-e, ha Mike farkát beledöfné.

Megragadta Mike vállát, és a bokáját a férfi hátára kulcsolta. Az olvadt láva, amely szétáradt az egész testében, elfeledtette vele, hogy levegőre van szüksége, de végül meg kellett szakítania a csókot. –Ó, hűha...

Mike felnyögött, és folyamatosan dörzsölte magát James fenekéhez. Ez volt a legédesebb masszázs James életében. –Annyira meg akartalak dugni, amióta csak megpillantottalak. Meztelenül akarok veled lenni, látni, ahogy elélvezel.

A kijelentés a vágy hullámát gerjesztette Jamesben, amit egy mély nyögéssel fejezett ki, amiről nem is tudta, hogy visszatartja. Mintha már nem is ismerte volna fel a saját testét. Bólintott, kezével Mike hajába túrva.

– Igen? Megtehetem itt? –Mike reszketett, és úgy bámult James szemébe, mintha lángolna.

Ez volt az ébresztő, ha James valaha is hallott ilyet. Megrázta a fejét. –N-nincs síkosító–suttogta, és a kezét Mike arcához vitte. Még mindig meg akarta nyalni.

– A kurva életbe –nyögte Mike. –Van belőle a szállodába?

James megrázta a fejét. A keze végigsimított Mike arcán és nyakán, mintha egy állatot simogatna.

– Nos, akkor szereznünk kell néhányat. Én az análomat akarom. –Mike buta vigyorral suttogta a szavakat.

James kuncogott, miközben az arca felhevült. –Olyan mocskos vagy.

– És úgy tűnik, hogy szereted. Akkor viszont nem vagyok az a mocskos szemétláda, aki azért fizet a pasiknak, hogy nézzék, ahogy kiveri nekik. –Megragadta James alsó ajkát a fogaival, és meghúzta.

James nyöszörgött, és combjait Mike köré szorította. –Már évek óta vártam, hogy láthassam azt a faszt. Hogy hibáztathatsz engem?

– Nem igazán tudlak. A helyedben én is látni akarnám a farkamat. –Mike megszívta James ajkát. Az öröm döbbenetté változott, amikor Mike fogai James húsába haraptak a lövés hangjára.

A fölötte lévő nehéz test megfeszült. –A kurva anyád! –szólalt meg Mike, és hátranézett, még mindig James fölé görnyedve. Abban a pillanatban, ahogy James követte a tekintetét, észrevette Richard arcát is az ablakban, a puskát az ablakpárkányon nyugtatva.

– Elment a kibaszott eszed? –kiáltott fel Mike, és felállt, két hatalmas vörös foltot mutatva Jamesnek a hátán. –Már halottak voltunk!

– Nekem egy kicsit túl élőnek tűnt–kuncogott Richard.

– Nagyon vicces –morogta James, miközben feltápászkodott. Nem akart ilyenkor zavarba jönni. –Nincs rajta a páncél.

Alig fejezte be a mondatot, amikor Mike máris átmászott az ablakon, hogy elérje Richardot. –Ilyen kemény vagy, te szemétláda? Hadd lássam, mennyire vagy kemény, amikor az a csupa porcelán a szádból szétrepül!

– Mike! –sziszegte James, megragadta a derekát, és visszarántotta. –Nem éri meg!

– Ez csak egy játék! –kiabálta Richard, és már el is ballagott. –Nyugi!

Mike felszisszent és nyugton maradt. –Elengedem, de nem érdekel, mikor ér véget ez a játék. Szerezzünk egy kis síkosítót.

– Miért, máshová akarod fordítani az agressziódat? –kérdezte James, Mike testéhez simulva, akit még mindig a derekánál fogva ölelt át.

Mike hirtelen megfordult az ölelésében, mintha megégett volna. –Igen, igen, egész kibaszott éjszaka –mondta, és megcsókolta James fájó ajkát.

James felhorkant, és gyorsan összeszedte a felszerelését. Kanos volt és izgatott, de mindezek mögött egyre növekvő szorongás húzódott meg. A dolgok olyan gyorsan haladtak, hogy hamarosan elveszíti az egyik karját ezen a hullámvasúton.